Úgy 6-8 éve az egyik kedvenc idegen eredetű, de magyar szavam a „cizellált” volt. Írásban és néha beszédben is annyit használtam, hogy majdnem hogy figyelnem kellett rá, hogy mással helyettesítsem. Valahogy tetszett a hangzása, meg ahogy leírva kinézett, volt benne valami mondén jelleg.
Ha viszont ma kell válaszolnom a saját kérdésemre, akkor azt mondanám, hogy a kedvenc magyar szavam a „plakátmagány”. Ugye, Pilinszky és a Négysoros. Ha indítanék versblogot (és ha nem volna még foglalt), akkor ilyen néven tenném. Míg azonban a „cizellált” szó valamilyen absztrakt szépségében tetszik, addig a „plakátmagány”-hoz konkrétabb élmények is kötnek. Biztos mindenki állt már hajnalban buszmegállóban egyedül, miközben esett az eső és mellette annak a bulinak a plakátja virított, ahonnan épp jött. Na, nekem olyankor ez a szó gyakran eszembe jut. Kimondani még soha nem mondtam ki.
„A közönség tanácstalanul tombol.” A minden másban izgalmasakat mondó, de a zenéhez holt hülye Puzsér Róbert jellemezte így az idei VOLT Fesztiválos Omega-koncerten a népek viselkedését. Azóta is le akarom írni ezt a kifejezést, csak nem találtam hozzá alkalmat. Íme, hát most eljött.
