A magyar zenei újságírás zenitjét jelentő Quart főszerkesztőjét, a minimum a „legendás” jelzővel címkézhető Matula Magazin egyik alapítóját és a Népi Papa és a Haverok frontemberét talán senkinek sem kell bemutatni. Erre az alkalomra azonban vissza kell fokoznom őt a Rúgd Ki A Lekvárt! bloggerévé, hogy megkérdezhessem tőle a leglényegesebbet.
Most éppen az a kedvenc magyar szavam, hogy villásreggeli. Valamiért ehhez a kifejezéshez gondtalan életet és fényűző gazdagságot vizionálok, noha pontosan tudom, hogy a villásreggeli jelenthet akár egy tányér zsírban úszó, gusztustalan rántottát is. Mégis, a villásreggeli az olyan dolog az én fejemben, hogy tíz, de inkább tizenegy óra előtt sosem kezdődhet (ebből is látszik, hogy A Bérből És Fizetésből Élők ebből ki vannak zárva), és rendszerint egy, a húszas-harmincas évek modernista építészei által tervezett villájának teraszán kerül rá sor, napsütésben, ráérősen, fehér flanelnadrágban. Mondjon valaki jobb dolgot egy ilyennél, a budapesti tél kellős közepén!
